A.L. Moore


Amanda Leigh Moore
1984.április 10-én született Nashua-ban. Már kicsi korában döntött arról, hogy zenével szeretne foglalkozni. Azóta felnőtt, már megjelent hat albuma, és számos filmzenét is felénekelt. Többet.

 
Chatbox
 
in/out
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Életrajz

Amanda Leigh Moore 1984. április 10-én született a New Hampshire állambeli Nashuában. Édesanyja, Stacy újságíró, édesapja, Don pilóta. Van két testvére: Scott és Kyle. Nem sokkal a születése után a család a floridai Longwood-ba (Orlando külső része) költözött, mivel az apját ide irányították. A Bishop Moore High School-ban, egy katolikus középiskolában tanult. Az Oklahoma! című musical megtekintése nagy hatással volt rá, ezután határozta el, hogy énekesnõ szeretne lenni. Gyermekkorában számos szülõföldjéhez közeli sporteseményen énekelte el a nemzeti himnuszt.

14 éves korában, miközben egy orlandoi stúdióban próbált, egy Fed-Ex futár, aki éppen arra járt, hallotta õt énekelni és felfigyelt a tehetségére. Véletlen egybeesés, hogy a futárnak megfelelõ ismeretsége volt a Sonynál. Így a demo elküldése után rövidesen lemezszerzõdést kapott a Sony Music-tól és 15 éves korában megjelent elsõ albuma So Real címmel. A Backstreet Boys-szal indult turnézni. Mivel a turnék és a stúdiómunkák rengeteg idejét elvették, Mandy kiiratkozott az iskolából és magántanuló lett.

2000-ben jelent meg második lemeze I Wanna Be With You címmel.  Több kritikus kritizálta az albumot, mert több dalt So Real-ről írtak át. Azt mondták ez inkább egy remixalbum és a stílus is sokkal gyengébb. Ennek ellenére azért közel 1 000 000 példányt adtak el belőle.

A második teljes albumát 2001-ben adták ki, mely a Mandy Moore címet viselte. Ebben az évben kezdett el komolyabban foglalkozni a színészettel is, a Neveletlen hercegnő vígjátékban megkapta Lana Thomas szerepét. Az első főszerep a Séta a múltba romantikus drámában érkezett el számára 2002-ben. A film Nicholas Sparks regénye alapján készült és Mandy Jamie-t alakítja, a leukémiás lányt. A produkció mérsékelt sikert aratott, mindössze 41 millió dollár bevételt hozott.

2003-ban kibocsátotta negyedik stúdióalbumát, a Coverage-et. A korong a Billboard 200 lista 14. helyéig jutott. Majd ismét egy főszerepben láthattuk a mozivásznakon a Szerelmi leckék hitetleneknek romantikus komédiában. A film Sarah Dessen regénye alapján készült és elég csúnyán megbukott. 2004-ben szintén egy vígjátékban szerepelt, a Szabadság, szerelem címűben. Mindkét film főként negatív értékeléseket kapott és Mandy-t egysikű színésznőnek titulálták. Aztán jött A rosszak jobbak, mely egy katolikus iskolában játszódik és a kritikusok szerint ez volt a legjobb alakítása eddig.

2006-ban vendégszerepelt a Dokik sorozatban és elkészült az American Dreamz filmje is, melyben partnere Hugh Grant volt. 2007-ben két filmben szerepelt, a Nászfrász és a  Férjhez mész, mert azt mondtam címűekben. Utóbbiban olyan ismert színésznőkkel játszott együtt, mint Lauren Graham és Diane Keaton. Emellett a boltokba került új albuma, a Wild Hope is.

Azután egy kicsit visszavonult pihenni és 2009-ben tűnt fel újra, amikor megérkezett a hatodik album is, mely az Amanda Leigh címet viseli. A cím az énekesnő első és középső neve és igazi, mély érzelmeket tár fel. A lemez pozitív véleményeket kapott.

2010-ben mutatták be a Swinging with the Finkels filmet, ősszel pedig az Aranyhaj és a nagy gubanc rajzfilmben hallhatjuk. Ugyanis Mandy kölcsönzi a hangját a főszereplőnek, Rapunzelnek, aki a tizedik DIsney-hercegnő. Illetve felűnt a Grace klinika sorozatban is két epizódban, és hamarosan bemutatják a Love, Wedding, Marriage alkotást is.

 
Navigáció


× miss mandy moore
× letöltés & média & extrák
× galéria
× ikonbázis
× iheartmandy.gp
× szabadság, szerelem

 
Television

Aranyhaj és a nagy gubanc
HBO Comedy | július 14. 11:10
HBO Comedy | július 14. 16:25

Séta a múltba
RTL Klub | július 20. 14:10

 
Elit szívek

 
 




28/19 foglalt.

 

Mandy (L)
Indulás: 2010-12-25
 

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT